A karantén eddigi heteiben
még nem olvastam el egy könyvet sem,
még nem iratkoztam be online festőtanfolyamra,
még nem pucoltam meg az összes ablakot (kettőt viszont igen!),
még nem szoktam rá a reggeli napüdvözlésre,
még nem néztem meg egyetlen klasszikus magyar filmet sem,
még nem ültettem át a virágokat,
még nem írtam új könyvet,
még nem fejeztem be az előzőt,
még nem válogattam át a tavaszi ruhákat,
még nem képeztem át magam,
még nem tanultam meg a youtube-ról horgolni/salsázni/zongorázni,
még nem fejlesztettem a nyelvtudásomat,
még nem gyártottam le egyetlen kreatív dolgot sem a DIY karantén idején ötlethalomból (még a gyerekekkel közösen sem! tehát a kép azt illusztrálja, hogy milyen tárgyakat nem érintettem meg az elmúlt hetekben),
még nem főztem meg a “majd, ha ráérek” receptjeimet,
még nem érek rá,
még nem tudom elengedni a régi szokásomat, hogy a gyerekeim feje fölött nem telefonálok,
még nem kávéztam a zoom-on az összes barátnőmmel,
még nem szerettem meg a kávét,
még a bort sem szerettem meg, pedig tudom, hogy másokat lazít esténként,
még mindig 5-kor kelek, pedig olvastam több helyen, hogy most kellene kihasználnom, hogy lehetőség van rá, mert nincs a reggeli rohanás,
még nem társasoztam egyszer sem a férjemmel,
még nem borultam ki annyira, mint gondoltam, hogy fogok,
még nem tanultam meg állandóan mosolyogni és rózsaszínboldognak érezni magam attól, hogy folyamatosan és vég nélkül együtt lehet a család,
még nem érzem úgy, hogy megfelelek a saját és társadalom járványhelyzeti elvárásainak, de (még?) nem zavar.