A süllyedés az emelkedés első fázisa (Lélekápoló 33.)
Te mindig jól vagy? - szokták kérdezni a klienseim. Nem, nem vagyok mindig jól vagy teljesen jól. Mire odaérek, abba a székbe, többnyire összeszedem magam vagy összeszed engem a munkámért való lelkesedés. De vannak napok, mikor például nem dolgozom...

Vannak napok, mikor nem megy, mikor nem tudom kirángatni magam a mocsárból. Átalában ezeken a napokon is próbálkozom. Ma reggel például próbáltam futni, de egyáltalán nem esett jó, úgyhogy pár perc után próbálkoztam a szabad vagy tudatos tánccal - mikor engedem, hogy a lelkem mozgasson, mikor nincs koreográfia -, de ma az sem hozott ki.
Ilyenkor nem segítenek a motiváló gondolatok, irritálnak a lelkesek, így az az önmagam is, aki másik napokon vagyok, aki energiával telített.
Egy idő után föladtam a kirángatási próbálkozásaimat és leültem a pincében (ahol reggelente mozgok) a földre. A zene haladt a saját útján, én meg csukott szemmel dülöngéltem előre-hátra, mint egy imádkozó asszony. Engedtem bele magam a feketébe, az árnyékba, a szomorúságba, a tehetetlenségbe. Abba, hogy nem megy. Föladom. Nem akarom. Nem merem. Távoli minden, ami fényes.
Nincs kedvem semmihez, se ébreszteni, se mesélni, se főzni, se írni. De még olvasni se lenne kedvem, még a semmihez sincs kedvem. Fáradt vagyok, belefáradt. Tudom, hogy magamat hajtom - ennél minden főnök engedékenyebb -, és fogalmam sincs, vajon mikor fogom magam szabadságra engedni!?
Érzem, hogy kötött a testem, kötött a lelkem. Képtelen vagyok szárnyalni, elrugaszkodni, kimozdulni. A képtelenség állapotában jön egy kép valahonnan mélyről: egy mag vagyok a földben, sötét van, fogalmam sincs, hogy van olyan a világon, hogy levegő meg fény. Ezen a ponton érzem, hogy ebbe bele tudnék kapaszkodni, erővel továbbvinni a képet, hogy a magból kipattan a csíra és elindul fölfele, tehát érzem a lehetőségét, hogy meg tudnám magam győzni, de nem megyek ebbe az irányba, mert gondolati szinten született a mag-kép folytatása, tehát agyból, és ilyenkor a gondolatok csak sebtapaszok. Nem szeretném elfödni, a nehézséget a láthatatlanságba nyomni azáltal, hogy magamat is áltatva továbbsietek. Ez van. Ma ez van.
Ez most nem a sírós szomorúság, hanem a mély, a mozdíthatatlan, a csöndes. Amelyiknek nincs ereje, amelyiket nem érdekli a világ, tehát se a jelen, se a múlt, a jövő pedig szóba sem jön.
Félelmetes állapot, mert úgy érzem, talán sosem múlik el. Bármennyire ott van a testemben és a lelkemben, bármennyire tudom a fejemmel, hogy száz és száz ilyen állapotból kijöttem már, most mégsincs ott a húzóerő bennem. Csak ülök és mozgok előre-hátra, előre-hátra, nem tudom az idejét, meddig.
Gondolatok nem társulnak a pillanathoz, mikor érzem: beadom a derekam. Meghajlok. Hajlik a derekam valami vagy valaki előtt, mint a szüléseimnél akkor, mikor a halálfélelem megtör: mindegy, legyen, megadom magam, ez van, maximum beledöglök, annál rosszabb nem lehet.
És ahogy meghajlik a testem, elmozdul a lelkem állapota is, egyik mozdulat hozza a másikat, mint egy dominó: a derekam mozdítja a kezem, a kezem a mellkasom, majd hullámzik tovább a mozgás nyakamba, onnan tovább a fejembe, ami után a lábam sem marad tovább egyhelyben. Nem csinálok semmit akarattal, nem találom ki, nem erőltetek, nem várok el, csak engedem magam mozdulni és kimozdulni. A sötétség ritmusa kiéli magát, a szabad tánc elhozza a fényt.
Ez a mai fél 6-tól fél 7-ig utazásom. Mire ébredezik a család, mire kezdetét veszi a nap, már egy tusolással visszaföldelek a rutinokba. Nem lett belőlem harsányan nevető mosolyember, de nem is vágyom arra. Főzöm a teát a lányomnak, a vízforraló zaja aláfesti, ahogy belül, csöndesen és békésen örülök, hogy mertem belemenni a sötétembe és ezáltal megtapasztalni újra, hogy lehet a süllyedés az emelkedés első fázisa.




Kada sam počeo više razmišljati o zaštiti osobnih podataka, shvatio sam da sam ranije gotovo automatski prihvaćao različite uvjete korištenja. https://1w-croatia.com/ pojavio se tijekom jednog istraživanja digitalnih platformi i poslužio mi kao još jedan primjer okruženja u kojem je važno razmišljati o korisničkim informacijama. Danas više obraćam pažnju na to koje dozvole dajem aplikacijama i kakve podatke ostavljam tijekom korištenja interneta. Ne mislim da je moguće potpuno izbjeći dijeljenje podataka, ali vjerujem da je korisno imati kontrolu nad onim što svjesno dopuštamo. Veća informiranost često je prvi korak prema odgovornijem ponašanju online.