• dorkaherner

Karanténdühök (Lélekápolás 17.)

Ha fölveszi a maszkot, az a baj, ha leveszi a maszkot, az a baj. Ha kimegyünk sétálni, az a baj, ha nem megyünk a levegőre, az a baj. Ha boltba megyek, az a baj, ha nem vásárolok a szomszédnak, az is baj. Ha az előszobában boxolok, az a baj, mert a szobában a gyerek matekozik, ez nem baj. Ha zoomolna a főnök, az a baj, ha nem kapcsolódom eleget, az is baj. Dühös vagyok mindenre, az a legnagyobb baj.



A Belga örökérvényű számát írtam át kicsit, de leginkább az utolsó mondatomat írnám át most ezzel a bejegyzéssel, merthogy az, hogy dühös vagyok, igazából mégsem baj, sőt. Nincs olyan ember a földön, aki mentes lenne a dühtől, csak olyan van, aki szuperjól fojt el.


A düh egy csodás energia! Negatívnak címkézzük, merthogy kárt tud okozni, ha nem használom, hanem engedem, hogy csináljon velem, amit szeretne. 

Most, a bezártság időszakában a dühünk kezelése talán még fontosabb, mint valaha volt, hiszen ha nem figyelünk, könnyen fröccsen azokra, akiket talán a legjobban szeretünk. 

A düh pusztítani és építeni is tudó erő. Alapvetően arra találta ki az evolúció, hogy megszabjam a határaimat. Nem kell, hogy egyértelmű rossz történjen velem - mondjuk hogy valaki megüssön -, bármi lehet nekem rossz, mondjuk ha ötéves vagyok akkor az, hogy nem simogatott meg az óvónéni, lehet rossz véletlen dolog, például hogy nekimegyek az ajtófélfának, lehet rossz egy rosszkor kimondott kedves szó, lehet rossz bármi. Mindig keletkezik bennünk düh, mikor olyasmi történik, ami nekünk nem jó. Telik-telik a düh-poharunk ezekkel a kisebb-nagyobb düh csöppekkel, aztán egyszercsak betelik a pohár és kiömlünk. 

Az utolsó csöpp nem föltétlen nagy dolog, nem föltétlenül lényeges dolog, csak egy utolsó csöpp. Általában ott tud megtörténni a kiömlés, ahol biztonságunk van, tehát lehet, hogy a főnököm az utolsó csöpp, de a telefonos reggeli csoportmeeting után fogok kiömleni látszólag azért, mert a gyerek nem a fal felé fordította a számítógép kameráját és így az egész osztálya látott hálóingben. 

Becsapós tud lenni, ha okokat keresek. Dühös vagyok, mert a férjem tegnap… azért vagyok dühös, mert a munkatársaim közül egyedül én… megőrülök már attól, hogy a szomszéd állandóan…! Ezek a társadalom és az általam elfogadható okai a düheimnek, de nagyon gyakran nem a valódi eredők. A valódi eredő az élet: amennyiben mozgok, amennyiben élek, össze fogok ütközni tárgyakkal és emberekkel (ebben a bezártságban meg pláne!), életfelfogásokkal, vagy magammal - hogy mondjuk nem tudom leállítani a nassolásaimat -, ami mind-mind a düh-poharamat fogja telíteni. Tehát a dühös vagyok, mert… kezdetű mondat legtöbbször úgy hangzik helyesen, hogy


dühös vagyok, mert élek.

Ha lebecsüljük, megítéljük a dühöt, ha utáljuk és szabadulni akarunk tőle, akkor nem fogunk tudni vele olyan hatékonyan dolgozni. Olyasmi ez, mint mikor távolodni akarok az egyéves gyerekemtől, de ő megérzi és őrülten elkezd tapadni. Öleld úgy, hogy távolodjon magától! 

Tehát először is megpróbálom megközelíteni. Megnézem, hogy egyáltalán mi a helyzet bennem most/mostanában a dühvel kapcsolatban.

Mi az első, ami eszembe jut?

Hol szoktam/tudom ebben a krízishelyzetben kiüríteni a düheimet, kit vagy mit használok boxzsáknak?

Hol tárolom a düheimet a testemben?

Mennyire vagyok telítve feszültséggel, mi a helyzet a gyomrom és a mellkasom tájékán?

Mennyi fér még belém?!

Nekem az is segít, ha barátkozom a dühvel, ismerkedem vele. Mondjuk tudatosítom, hogy van düh és szeretet egyszerre, például mondom a gyerekemnek, miután kiakadtam rá, hogy attól még, hogy kiabáltam veled, szeretlek, ahogy mondom neki, hogy attól még, hogy veszekedtem apáddal, szeretem. Beszélek róla, hogy ez a kettő együtt normális - és így én is közelebb kerülök ahhoz, hogy a dühöt az élet természetes velejárójának érezzem és ne próbáljak mindig eszeveszetten és azonnal megszabadulni tőle. 

Nagyon sokat segít önmagában annyi, ha nyitok a dühömnek csatornát: itt gyere ki! A lakásba zárva szűkülnek a lehetőségeink, de még mindig lehet ordítani az ACDC-vel, festményeket alkotni erős ecsetcsapásokkal, lehet táncolni, házasodni, elválni, lakást átrendezni - ezernyi dologra lehet használni! 

A düh arra van, hogy megszabjam vele a határaimat: ez jó nekem, tehát ez jöjjön közelebb, az viszont rossz nekem, tehát az menjen távolabb. 

A düh szükséges ahhoz is, hogy ki tudjak lépni élethelyzetekből, ezért kár elfecsérelni. Ha valami eddig is szar volt az életemben, ahelyett, hogy a jó kis határszabó energiámat elvesztegetném az operatív törzsön való anyázásra, gyűjtögethetem és használhatom mondjuk arra is, hogy változtassak.

352 megtekintés
iratkozz föl a hírlevélre, ha szeretnél értesítést új írásokról, eseményekről!
  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon

Herner Dorka

© 2020 by dorkaherner

minden jog fönntartva, a honlapon található képek, szövegek, hanganyagok csak a szerző hozzájárulásával használhatóak föl! 

írj bátran!