HÁLAHÓNAP
hálahónap 1. – Éljünk jobban, ugyanabban!
Nem új témám, hogy ha nem tanuljuk meg nézni a jóságokat, akkor eltelik az élet úgy, hogy a problémákból, nehézségekből lesz bőségünk. Ezt a szemléletemet vittem bele 2009 környékén (akkoriban főleg tévéműsor készítőként dolgoztam) az Élni jó című etűd sorozatomba –egy percnyi kép+zene+néha szöveg is arról, hogy milyen apró jóságok vesznek minket körül. A közszolgálati tévén ment le mindig a Híradó – és az abból ránk ömlő nehézségek – előtt. Azóta is, akárhova nézek, illetve szinte bárkit is hallgatok, harsog a kritikus belső hang. De főleg: pácolódtam a kritikusban én is, éltem magammal évtizedekig és hallgattam a saját, maximalista szomorító-nyomorítómat.
A kritikus alapvetőn jót akar, egy belső motivátor, mely igyekszik észlelni a hibákat, hogy ki tudjuk javítani azokat. Csak az eszközei elavultak – ma már nem annyira divat a büntudatkeltés, a szégyen generálása, a lekicsinylés – vagy túltengnek, és így, mégha produktivitást is hoz, mellé szorongást generál. Mindig a hibákra rakja a figyelmet, ami azt eredményezi, hogy az idegrendszerünk nem tud megnyugodni. Hatékonyabban visz a kiegyensúlyozottság, a harmónia, az elégedettség felé, ha a szépségekre, csodákra, jóságainkra, a már megoldott dolgainkra koncentráljuk a figyelmünket. Általában azért sem tesszük, mert félünk, hogy eltunyulunk, távol kerülünk a hatékony énünktől, pedig a kutatások épp az ellenkezőjét bizonyítják: aki nem szorong, az produktívabb.
Éveken át elhivatottan küzdöttem a belső változásomért, így mára már sikerült lényegesen átszőni, áthangolni, átszínezni magam. Ami persze nem jelenti, hogy soha ne ütné föl a fejét a sötéten látó énem, sőt néha képes elhatalmasodni is, tehát akad vele munka újra és újra. Úgy döntöttem, tartok már ott, hogy az e téren szerzett bőséges tapasztalatomból tudjak adni, ezért harminc napon át tetteket, gondolatokat, saját példákat teszek majd láthatóvá.
Mondhatnám, hogy nagy titok nincs, egyszerűen csinálom: módszeresen és rendszeresen. De a túlegyszerűsítés helyett szeretek használhatóbb, inspirálóbb eszközöket mutatni, így igyekszem naponta hozni egy konkrét példát, hogyan cserélem le a kritikust a hálára, a pozitív megerősítésre, a támogató attitűdre.
hálahónap 2. – Ingyenes tudásanyag
Azzal, hogy foglalkozunk a bennünk lévő és minket körülvevő jóságokkal, egyáltalán nem azt mondom, hogy ne foglalkozzunk a magunkban vagy a világban észlelt kellemetlenségekkel, koszokkal, sötét foltokkal – aki hallott bármikor is beszélni vagy olvasta a könyveim, pontosan tudja, hogy erről szó nincs. Helyette vallom, hogy az emelkedés első fázisa sokszor a süllyedés, és hogy nem cél átesni a másik oldalra: ghostingolni a problémáinkat, harmóniabeteggé (az állandó gondtalanságot és jókedvet mímelővé) válni. Azt szeretném mutatni, hogy opció pesszimistából tanult optimistává formálni magunkat! A pozitív pszichológia erről is szól: tanítsuk magunkat meglátni jóságokat, növelni az örömteli pillanatok időtartamát és hatását magunkra és a világra. Bár az átszínezés lehet sok idő, de a jó hír, hogy már a tanulás közben is hatunk magunkon túl egymásra is, tehát már adunk belőle tovább a környezetünknek, a hozzánk közelállóknak.
Mindig hálás vagyok, ha találok mindenki számára, ingyen hozzáférhető tudásanyagot. Az itt található ingyenes kurzus ad elméleti hátteret és közben eszközöket is – nekem segített, hogy megtanuljam, hogyan tudok szerethetőbb érzésekkel élni ugyanabban. Hála érte az irányzat atyjának, Martin Seligmannak, aki a linkelt ingyenes online kurzus egyik fő oktatója is.
hálahónap 3. – Zajhála
Zajérzékeny vagyok. Az egyik gyerekem szerint a legtöbbször hallott mondat tőlem az, hogy "XY még alszik, figyeljünk rá, nehogy fölébresszük!” /Pedig azt gondoltam, hogy többször mondtam neki, hogy szeretem / Egy pár héttel ezelőtti, reggeli meditációmban abba a gondolatba forgattam meg a lelkem, hogy megsüketülök. Nagyon részletesen képzeltem el, hogy miket veszítenék ezzel. Az elején még élveztem is, hogy nincs zaja az autóknak, a szomszédnak, majd egy ponton megütött a gondolat, hogy ez azt is jelentené, hogy nem hallom többé a gyerekeim hangját... Dermedt lett minden porcikám, ahogy csak elképzeltem a végtelen, sosem szűnő csöndet. Megrázott a gondolata, hogy mekkora biztonságomat veszíteném a világban. Ezzel az eszközzel tudatosan stresszeltem magam egy rövid időre, hogy hosszabb időre kevesebb legyen az életemben a stressz. És így is lett! Azóta egyértelműen kevésbé zavarnak a zajok. A hála születik, de nem föltétlen magától, kellek hozzá én is.
hálahónap 4. – A hála matematikája
Gyakran vásárolok online, pár héttel ezelőtt egy eladó ezt írta a borítékra: “Thank you very math”. Rögtön elöntött a melegség, mert mindig is szerettem a matematikát, faktos is voltam, nem szorul össze a gyomrom még a deriválás szótól sem. Ma már látom a pszichológus szememmel, hogy azért is húztam ehhez a tudományhoz, mert gyerekként túl kusza volt a világ, bolyongtam az érzések labirintusában, ellenben a matematika törvényei tiszta kereteket, tökéletes kiszámíthatóságot, így biztonságot is tudtak adni.
A lélek működésének is vannak törvényei, csak minden esetben egyedi és végtelenül és csodálatosan összetett, hogy mi adja ki az egyenlet végén az eredményt: minket. Persze a sok-sok egyediből ugranak ki mintázatok, univerzálisan emberi igazságok, törvényszerűségek. Példa egy ilyenre, hogy a hála hálát szül. Egy kutatás például igazolta, hogy ha autót vezetünk és beengedünk valakit magunk elé, akkor az illető hajlamosabb pár percen belül ugyanezt megtenni mással – a jóság is képes járványként terjedni!
Sosem volt vágyam megváltoztatni a világot. Most sem az. Csak mutatni a csodáját annak, hogy ha csak fél millimétert is tudunk mozdítani magunkon belül, az egyúttal eredményezheti, hogy mozdítunk másokat is, akik szintén hatnak másokra, és ez a sok kis mozgás képes átírni normákat, hogy szeretteink és mi is már valami kellemesebb belső és külső attitűdben pácolódjunk.
hálahónap 5. – Hála a belénk vetett hitért
Boldizsár Ildikót a Kudarcos terápia című könyvem kapcsán kerestem meg – így találtuk meg egymást. Gazdagabbnak, szabadabbnak, élőbbnek érzem magam minden egyes összekapcsolódásunk után. Hálás vagyok neki most azért, hogy a Szülőlélektannal összekapcsolta magát azáltal, hogy ajánlást írt hozzá. Ahogy hálás vagyok Akovács Évának is, aki a Nők Lapja főszerkesztőjeként méltónak tartott arra, hogy a lapban rovatom legyen és ott továbbvigyem, amit például Vekerdy Tamás is megalapozott: a nyitottságot az olvasók kérdései felé. Táptalajt ad, ha hisznek az emberben!
hálahónap 6. – Óriási apróságok
Hónapokkal ezelőtt valaki, aki családállításra kibérelte a BEM15-öt, hagyott nekem az asztalon egy kiültethető virágot. Nem ismertük egymást, sosem beszéltünk azelőtt, így nem tudhatta, hogy aznap mentem el a kertészetbe virágot és cserepet venni, hogy kedvesebb, hívogatóbb legyen a bejárat. Hetekig az ajándékba kapott, burjánzó növény fogadott, de még most is, hogy már elrabolta az ősz a pompát, minden alkalommal, amikor meglátom, mosolyognak a sejtjeim. Hála érte, Kinga
hálahónap 7. – Barátnőhála
Nehéz csak egyet említeni, mert a barátnők terén bőségem van – mind a szerencsének, mind a barátnőimnek és magamnak is köszönhetően, hogy kapcsolatunk ápolására évek óta energiát és időt szánunk.
Könyveimben már többükről tettem említést, most arról mesélek, akit bő két évtizede zártam a szívembe, akivel azóta kísérjük egymást. Időről időre azt is kapom tőle, hogy közösen befonjuk a lányom haját – ő a gyakorlott, én a gyakornok. A képen látható haj hét (7!) órán át fonódott, miközben mi beszélgettünk, mert azt vég nélkül tudunk. Három fiam után született lányom, álmom volt, hogy hajat fonhassak, de azt nem tudtam, hogy ilyen különleges, ősi élmény összefonódni, míg készülnek a tincsek.
Köszönöm a barátnőmnek, hogy az idejét, tehát az életét szánja nemcsak rám, hanem még a lányomra is, aki olyankor kaphat a hajkoronán túl egy élményt is, hogy milyen is női körben lenni, női energiában fürdeni. Köszönöm, Nórám!
hálahónap 8. – Mosolyog-e a világ ránk vagy sem?
“De jó nekem, hogy rám mosolyog onnan egy szmájli!” – mondja a minap az egyik gyerekem, ahogy néz egy fafelületet, miközben az ölemben fekszik, én meg próbálom belesimogatni a reggel ritmusát. Mondhatnám, hogy milyen jó neki, szerencsés természet, hiszen mindig is ilyen volt: úgy ébred, hogy neki rögtön süt a Nap! És ugyanezzel a lendülettel sajnálhatnám is magam, hogy nekem nem süt automatikusan, hogy az én temperamentumom nem ilyen. Az áldozatszerep helyett jobban élvezem, ha tudok hatni egy helyzetre. Megismertem magam és a működésem, és így rájöttem, hogy ha mozgok, meditálok, akkor nekem is kisüt a Nap! Van, aki egyből észreveszi a szmájlikat, a fényt és a meleget az életben, és vagyunk mi, akik meg meg tudjuk tanulni észrevenni azokat. Egyikünk sem jobb a másiknál, és mindketten tudunk tanulni egymástól.
hálahónap 9. – Hálatársak
Nem csak mi tehetünk róla és érte, hogy milyenek vagyunk, hiszen társas lényként formáljuk egymást. Régen több olyan közeli emberem is volt, akikkel sokat foglalkoztunk azzal, hogy mi minden rossz az életben, sokat tocsogtunk az áldozatszerepben. Rengeteg dologban volt igazunk. De elmozdultam innen, mára már nem az igazamat hajtom, hanem alapból vagyok egy fekete-fehér színező, amit színezek nap mint nap. Akadnak, akikkel tört a kapcsolatom vagy elszíntelenedett. A magunk formálásába esetenként kapcsolataink szakadnak bele, ami keserves lehet, ezért is van, hogy sokkal vonzóbb vágyni a változást, mint tenni érte. De van olyan is bőven, akikkel tudtunk együtt változni, és olyan jó nem egyedül színezni – köszönöm, hálatársak!
hálahónap 10. – Mit lehet kezdeni a hálával?
Megragadott, amikor egyszer hallottam Irvin D. Yalom neves pszichoterapeutát és írót arról beszélni, hogy egy mappába gyűjti a kapott hálaleveleket, hogy egyszer majd elővegye, de nem igazán tud velük mit kezdeni.
Ha valaki ki tud venni írásomból, könyvemből, cikkemből vagy személyes találkozásunkból, hálás vagyok, ha visszajelez. Hogy mit tudok ezekkel kezdeni? Olyanok nekem a visszajelzések, mint denevérnek a tárgyak: kiadom a hangom, a visszaverődések irányt mutatnak. Mert ahogy mások, én is sokat keresgélem, igazítom az utam, hogy merre van az előre, és számomra a cél nem az öncél, hanem tenni olyat, amit minél több ember tud a lelke kikerekítésére használni.
A mellékelt fotó a BEM15 vendégkönyv-faláról készült, ahova mindenki fölírhatja vagy rajzolhatja, hogy érezte magát a térben.
