• dorkaherner

Miért halogatunk? (Lélekápolás koronavírus idején 25.)

Egyikünk sem szereti és mindannyian csináljuk. De miért?! 


Halogatok, mert úgy érzem, ráérek. Az agyammal tudom, hogy bármikor vége lehet az életemnek vagy az életvitelemnek, hogy egyik pillanatról a másikra szakadhat meg a rutinok biztonsága, de érzésre egyik nap olyan, mint a másik: élhető. 


Halogatok, mert félek. Mert változtatni újat hoz, az új pedig félelmetes tud lenni, mivel ismeretlen. A mai pocsolyameleg víz jobb, mintha esetleg a holnapi olyan jeges lesz, hogy lefagyhat benne a lábam. 


Halogatok, mert nem félek eléggé. Mikor határidő van, jobban félek a megítéléstől, a fizetésem elmaradásától vagy például a szégyentől, hogy nem teljesítek időre. Az élet nagy kérdéseiben (házasodom, elválok, szülök, nem szülök, másik országba költözöm, hivatást keresek) a határidők sokszor csak akkor mutatkoznak, mikor már túlléptem őket. (Ez a TED viccesebben mesél erről, mint most én.)





Halogatok, mert nem kell felelősséget vállalnom a változásért, a döntéseimért, a kudarcaimért vagy a sikereimért. Súlya van, ha beleállok abba, amire születtem. 


Halogatok, mert egy gyermeki részem várja a csodát. Hogy majd megoldódik.


Halogatok, mert sokszor tényleg megoldódik, tehát megéri halogatni, nem kell fölhasználni energiát, időt. 


Halogatok, mert maximalista vagyok. Mert még nem gondoltam át, nem mérlegeltem minden lehetséges verziót, és mi van, ha rossz irányba indulok?! Akkor már jobb egyhelyben maradni és még átgondolni tízszer... 


Halogatok, mert halogatni egyszerűbb. 


Halogatok, mert már ismerős az a koszos érzés, ami olyankor átitat. 


Halogatok, mert ha nem tenném, esélyt adnék a belső flownak, ami fölemelhet és elröpíthet az addigi életemből. 


Halogatjuk azt, amit suttog a lelkünk akár évek óta. Mindannyian halogatunk, sokszor egészen addig, míg nem kapunk egy diagnózist vagy más valakitől egy “netovább”-ot.


Hetente legalább egyszer el szoktam játszani fejben azzal, hogy magamnak állítok diagnózist. Elképzelem, hogy egy leletből egyértelművé válik, hogy már csak egy évem van hátra. Mit változtatnék? Mit nem halogatnék tovább? Miről dönteném el, hogy leveszem a teendőim listáról és soha nem végzem el, mert nem annyira fontos? Vagy néha elképzelem, hogy fekszem a halálos ágyamon és visszanézek a ma napomra, a mostani időszakomra. 


Koronavírus ide vagy oda, azt az életet élem, amit szeretnék?

Ha eléggé oda tudom képzelni magam az életem végébe, a “nem” okozta sokkolódásnak tud lenni kimozdító-elindító energiája, és rendkívül fölemelő ereje, ha “igen” a válasz.



280 megtekintés
iratkozz föl a hírlevélre, ha szeretnél értesítést új írásokról, eseményekről!
  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon

Herner Dorka

© 2020 by dorkaherner

minden jog fönntartva, a honlapon található képek, szövegek, hanganyagok csak a szerző hozzájárulásával használhatóak föl! 

írj bátran!