• dorkaherner

Maszkviselés/nem viselés lelki vetületei (Lélekápolás járvány idején 12.)

Tegnap nem írtam, ami próbája volt annak, hogy mit tesz velem, ha elhagyom ezt a krízishelyzet kapcsán bevezetett új rutinomat. A kihagyás megbillentette az egyensúlyom. Azt vettem észre magamon, hogy félek: ha megállok, nem jövök ki jól a végén. Tartok tőle, hogy ha pici rést is hagyok, betemet a mocsár, ami kívülről ostromolja a várat. 


Átgondoltam, hogy hogyan tovább a bloggal. Hogyan tart meg, miben visz előre és hol mutatja, hogy valamit már nem akarok úgy, mint eddig. Arra jutottam, hogy kicsit formálok rajta. Napi két-három órát rászánni nem mindig szeretnék vagy tudok, viszont továbbra is megerősítettem magam, hogy van értelme tovább írni - bár hogy pontosan mi, azt még mindig nem látom. A tervem innentől rövidebb bejegyzéseket, gondolatmorzsákat írni. 

Látszólag egyáltalán nem lényeges az előző pár sor, akár ki is törölhetném, de nem teszem. Azért mutatom meg, mert egészen biztosan van még más rajtam kívül, aki kb. két hete eldöntött valamit és van vagy lesz mélypont, megkérdőjelezés, elbizonytalanodás. Ez járhat kudarc érzéssel, esetleg azzal, hogy úgy érzem, nem vagyok elég jó/erős/kitartó. Bármilyen döntést is hoztam, hasznos néha fölülvizsgálnom és ér formálnom a célon, ér változtatnom az eszközökön.


Ma a maszk viselésének/nem viselésének lehetséges lelki vetületeiről gondolkodtam. Nem végeztem ezer főn reprezentatív kutatást és nem fogok minden részletre kitérni. Célom a gondolatébresztés, a bennem lévő pici hullám megmutatása, ami vagy visz majd bárkit tovább vagy nem. Örülök, ha hozzáteszitek a Ti gondolataitokat, akár hozzászólásban, akár magatokban. 





Pár napja én intéztem a vásárlást. Az első olyan élményem, hogy nem látok arcokat (sokkal többen viseltek maszkot, mint mikor legutoljára olyan helyen jártam, ahol többen voltunk egy légtérben). Mivel a maszkviselés következtében


nem látok arckifejezések sem, nehezebben veszem le, ki miben van. Kicsit mintha gépek között járkálnék, látszólag mindenki érzelemmentesen cselekszik.

Korábban egy véletlen összeütközés nevetést hozott, egy egyszerre odanyúlás zavart generált. Most, ha ilyesmi kapcsolódás történik, sokkal inkább


düh és félelem ömlik ki a maszkok pólusain. 

Nehezebben lélegzem a maszk alatt, ez önmagában szorongáskeltő néha, hiszen maszk nélkül a légszomj lehet a szorongás tünete. Ha produkálok egy tünetet, amit összekapcsolok egy okkal, hiheti tévesen a testem-lelkem, hogy ha van a tünet, akkor az ok is mindenképpen fönnáll, tehát biztosan szorongok. És ezután nem is kérdés, rögtön túlmonitorozom magam: esetleg ez már a koronavírusom tünete?! Hiszen a légszomj arra is jellemző.


Nézegetem azokat, akik nem hordanak maszkot, leginkább a gyász tagadási fázisát látom bennünk vagy vetítem beléjük. “Az én életemet, ha belepusztulok sem fogja érinteni ez a koronavírus!” Mindannyian gyászoljuk a régebbi életünket, még azok is, akiknek a mostani helyzet sok jót hoz.  

A maszk jelzi nekünk, hogy együtt ülünk ebben a nem túl kényelmes csónakban. Van, aki örül, hogy én is maszkban vagyok, szinte összekacsintunk, érződik az összetartás ereje. De van szem, ami ha akár három méterre is megközelítem, erősebben szúr, mint egy tőr. Ebben a csónakban nagy a népsűrűség, és a maszk alatt sokakban már farkastörvények uralkodnak.


A legrosszabb talán nekem, hogy nem látszanak a mosolyok. De van előnye is a maszkviselésnek: az előtte oly' trendi orr alatti puffogás határozottan kiveszőben van.



0 megtekintés
iratkozz föl a hírlevélre, ha szeretnél értesítést új írásokról, eseményekről!
  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon

Herner Dorka

© 2020 by dorkaherner

minden jog fönntartva, a honlapon található képek, szövegek, hanganyagok csak a szerző hozzájárulásával használhatóak föl! 

írj bátran!