• dorkaherner

Lélekápolás járvány idején 9. - Mikor jön a ború

Borúsan indul a hajnal, az imádott csönd most túl hangos, a nyugalom túl idegesítő. Nem félek a vírustól továbbra sem, ez a lelkem fáradtsága. Az elmúlt hetek napi szintű külső és belső kihívásaiból ma reggelre elég lett, vágyom a betokosodott régire, az unott és utált rutinokra. Nincs kedvem mesét olvasni, nincs kedvem ebédet főzni, nincs kedvem írni sem.


A sétálás gondolata is keserű ízt rak a számba, utálom benne, hogy “most még lehet”. Csak feküdnék egy napig és öntudatlanul mosnám át az agyam Terminátorokkal és Die Hardokkal. Engedem most ezt, nem próbálom megoldani, átfordítani, sem fölülemelkedni rajta.


Két órával később

Nem volt kellemes áztatni magamat ebben a hajnali hangulatfürdőben, és nem is volt könnyű. Rám többnyire az jellemző, hogy keresem a kiutakat, megyek előre, dolgozom keményen a boldogabb állapotomért. De ez, furcsamód, nem mindig megoldása, hogy valóban el is érjem azt.


Ahogy esem, úgy fogok puffanni, amennyiben nem esem tudatosan. Ez a tudatos esés ezesetben a konstatálása annak, hogy oké ésni + az esés közbeni érzéseimnek meg- és beengedése. Sok múlhat ezen!


Poszttraumás növekedés - így hívják azt, mikor valaki képes az őt ért súlyos megrázkódtatásból mentális előnyt kovácsolni, tehát akár jobb állapotban jönni ki az alagút végén, mint ahogyan besétált. Elsőre talán az lenne a logikus, hogy az az ember képes erre, aki állandóan optimista, aki minden rosszban meg tudja látni a jót, aki küzd és küzd és bízva bízik. Ezzel ellentétben kutatások mutatják, hogy aki átengedni magán a trauma negatív érzelmi behatásait is, az nagyobb eséllyel tud növekedni belőle.

A kulcs az, hogy foglalkozzak magammal, de persze nem kell folyamatosan. Ránézhetek egy órával, egy nappal vagy egy héttel később is arra, ami most történik bennem. A lényeg, hogy az engem ért hatásokhoz és a jelentkező érzelmeimhez visszatérően és rendszeresen gondolatokat fűzök, így tudatosítom azokat, tehát fogalmazom magam újra és újra. Bár lehet élvezetes is, kemény munka ez, mivel figyelem, kitartás, energia, idő és bátorság is szükséges hozzá. Bátorság akár magam számára is láthatóvá tennem, hogy mi történik bennem. Bátorságot kérhet bemennem a sötét ismeretlenbe, főleg, ha ott olyan szörnyecskék ugranak rám, mint düh, szomorúság, félelem, undor, elvágyódás vagy magányosság.

“Fájdalom nélkül nincs szülés és nincs születés sem” -

szokta mondani bába anyukám. Amelyik mondata pedig ennél még többet szokott segíteni nekem, hogy

“Nem kell az egész szülést egyszerre kibírni, most csak ezt az egy kontrakciót!”.

Nem kell az egész krízishelyzetet egyszerre kibírnom. Most csak ezt az egy órát, egy reggelt, egy napot.

118 megtekintés
iratkozz föl a hírlevélre, ha szeretnél értesítést új írásokról, eseményekről!
  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon

Herner Dorka

© 2020 by dorkaherner

minden jog fönntartva, a honlapon található képek, szövegek, hanganyagok csak a szerző hozzájárulásával használhatóak föl! 

írj bátran!